Az áldozattá válás, az önsajnálat útján keresztül vezet a célhoz.

Az önsajnálat pedig egy átkozottul nehezen tettenérhető állapot, a félelemből fakad és táplálkozik és ezernyi álarca van. 

" nehogy én rosszul járjak, mi lesz velem anélkül.." " mi lesz velem nélküle(d) .." "mi lesz vele, nélkülem.."

A félelem a veszteségtől, (kudarctól) hozott ősi genetikai program és talán az első kiválás, elszakadás emléke az Egységtől, kódolta belénk. 

Ezernyi dolog elvesztésétől félünk, legyen az érzelmi vagy tárgyi. Magunkat mintegy kompenzációként azok "birtoklásával" érezzük, tudjuk egésznek. De a félelem az elme játékszere és mi hajótöröttként sodródunk, vergődünk ezen a végtelennek tűnő "hiány" óceánon... amíg fel nem ébredünk. Bár az ébredések is a folyamat részei, talán csak emlékeztetők, nem állandók és maradandók, pihenő idők.. mégis amikor megéljük, onnantól minden megváltozik, már semmi sem ugyanaz..

Az első ilyen paradoxon, hogy az ember társas lény, ám örök társas magányra van kárhoztatva.

Mivel mind egyediek vagyunk, egyszeriek és megismételhetetlenek, az empátia, a szeretet az egyetlen csepp átjáró, hajszálnyi híd, amin keresztül közelíthetünk egymáshoz, ám igazából sosem érhetjük el a bejárót , ami a másik lény önálló univerzumába vezet.. ahová sok-sok azonosság, hasonlóság esetén is csak bepillantást nyerhetünk és engedünk másoknak..

Mindegy milyen mély és intim kapcsolódásról legyen szó, szülő-gyerek, gyerek-szülő, párkapcsolat vagy ahogyan most vetítjük társkapcsolat, vagy barátság.. Az intimitás mély bizalomra épül, de az egyediség az a másság, ami nem teszi lehetővé ezt a fajta kompatibilitást, az összeolvadást, egy-é válást és amíg az elme jelen van, abszolút bizalom se létezik, félni- és félteni való mindig akad..

A következő paradoxon az olyan nagyon vágyott Egység állandó megélése.

A lélek szintjén minden Egy. Egy teremtett, önmagára ismert, tapasztalni vágyó lélek kiáradása milliárd formába testesülve és mind önmagát keresi magában és másokban.

Ezért vágyik az egységre, vissza az Egységbe, ami nem más, mint a Fény és Hang ami életre hívta, mögötti mozdulatlanság, megvalósulatlanság. A lélek viszont a mozgásra, a megvalósulásra, a tapasztalásra, az Életre vágyik. Ezért jövünk vissza újra és újra és újra.. végtelen körforgásban, megunhatatlanul.. A társas magányba, sorstársakként.

Kis vagy nagy volumenű sorsok, ismertség, vagy az ismeretlenség homálya, nehéz, vagy könnyű sorsok.. szenvedés árnyékolja, vagy az öröm fénye sugározza be, mindegy. Valójában választás, egy-éni választás., ezen múlik.

Az önsajnálat és a félelem a védelmi zónák sokaságát toronyként építi körénk, el- és bezárva minket, elválasztva az egyetlen valódi társtól önmagunktól és a bennünk részünkként élő isteni részünktől és nyilván egymástól is elszigetelve bennünket.

Nem ostobaság-e bárkitől elvárni, hogy feloldja bennünk ezeket a paradoxonokat ?

Nem ostobaság-e ebben a kozmikus játékban mindig újabb helyzeteket teremteni a magunk számára, hogy újra éljük az első és egyetlen áldozatot, a kiválást az Egységből, amit az Élet ígérete miatt, örömmel és boldogan bevállaltunk ? Ráadásul, ezek a helyzetek csak silány halvány utánzatai az ős-áldozatnak.

Igen az első tapasztalni vágyó intelligens tudatos magára ébredt lélek Isten, a maga képére és hasonlatosságára teremtette a sokaságot, így felruházva születése jogán, mindazzal a képességgel és hatalommal ami az övé is, cserében azért, mert részt veszel az ő gigászi játékában.

Választhatsz és teremthetsz, bármit, bármikor..

Választhatod az önsajnálatot, és az áldozatiságot, amiért igent mondtál a játékban való résztvételre és generálhatsz milliónyi helyzetet az áldozati bárány szerepre .. akár bele is halhatsz, mindegy..

vagy konghatsz az ürességtől, mert féltedben se látsz, se hallassz, se érzel.. és majd újra abba is belehalhatsz.. mindegy, hiszen nem is élsz.. de majd újra jössz.

És választhatsz mást .. elfogadod a kozmikus játék szabályait, választhatod vele az önmegismerést, a legmagasabb szintű felismeréseket és megértéseket, a szabadulásod az illúziók , tanult és átvett minták kötelékeitől és akár élvezheted is, hogy itt vagy, hogy Élsz, amiért itt vagy, mert ez az egyetlen értelme.

Tapasztalás ez is, az is.. És a legmagasabb szempont szerint mindegy.. Élet.

Neked, nekünk nem mindegy, mert rombolhatunk vagy építhetünk.

Élhetjük a "poklot" a magunk szította szenvedések közepette vagy élhetjük a "földi mennyországot".

Eleinte gőgösnek tűnt a mondat, amint ízlelgettem, de már rég kimondom :

 " Isten szerintem nem mazochista. És hogy jövök én ahhoz, hogy szenvedtessem a bennem Élőt ? Amikor választhatok, választhatunk. " 

Az önismeret művészete tanfolyamokon számtalan felismerésre és megismerésre nyílik lehetőség és alkalom.

https://religio-spiritualis-muhely.webnode.hu/szolgaltatasok/